Búzasörös kenyér – gyúrás és dagasztás nélkül, hagyjuk a sörélesztőt dolgozni

Amikor agglegény voltam, sosem kellett azon elgondolkoznom, ha itthon kenyér nincs, de sör van, akkor mi a teendő. Egyértelműen a sör nyert, nem nagyon izgatott, hogy nincs mit enni. Férfi ember lévén így jönnek a nagy gondolatok, világmegváltó ötletek, a globális felmelegedés problémájának megoldása. Ám amióta házas vagyok és érettebben, vagy mondjuk ki, felelősségteljesebben gondolkozom, már más döntéseket hozok. Nemrégiben olyan helyzetbe kerültünk, hogy vettünk finom sajtkrémet a piacon, csak éppen a kenyeret felejtettük el. Mivel kiégtünk aznap a vásárlásban, sör viszont teljesen véletlenül volt a cipős szekrényemben (erről majd később, miért ott van), gondoltam mi lenne, ha ismét egy folyékony kenyeret varázsolnék.

Így is tettem. Amit rögtön elővettem:

  • egy üveg búzasör (én most Kronenbourg 1664 Blanc-ot használtam)
  • 3 bögre teljes kiőrlésű liszt
  • 2 kk barna cukor
  • 1 ek sütőpor
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 1/2 kk só (ízlés szerint mehet több is)
  • 4 ek olvasztott vaj + még 2 kanálnyi a kenéshez

A sütőt előmelegítem 190 fokra (simán, semmi légkeverést ne használjunk). Közben fogok egy tálat, és első körben beleszitálom a lisztet. Lehet használni bármilyen kenyérnek való lisztet, én az egészséges életmód miatt választottam a teljes kiőrlésűt. Fontos, hogy szitáljuk, mert különben nem lesz jó a tésztánk. Hozzákeverem a sót, cukrot, sütőport és a szódabikarbónát. Ezután jöhet a szobahőmérsékletű sör és az olvasztott vaj. Nemcsak azért szeretem a Kroni búzát, mert ez a kék üveg nagyon jól mutat, hanem mert koriander és némi citrusos fűszer is található benne. Ettől lesz még vagányabb a kenyerünk. Francia stílus, magyar módra. Nem tudom, feltűnt e, eddig semmi nehéz nem volt benne. Szépen összekeverem és összedolgozom a tésztát egy fakanállal. Nekem ehhez a mennyiséghez és ehhez a liszthez bőven elég volt ez a mennyiségű sör. Egy szombat esti szalonnasütés mellé meg sem kottyant volna a mennyiség.

Előveszek egy kenyérsütő formát (23x13x7 cm, amit használok, lemértem most a colostokkal), kikenem vajjal, és szépen beleöntöm a sörös tésztát. Elegyengetem, majd jöhet rá a tetejére a maradék két kanál olvasztott vaj. Irány a sütő. 40-50 percig süssük, amíg szép barna nem lesz a teteje. Én azért egy szúrópróbát végeztem, nehogy nedves maradjon a közepe.

A végeredmény: az őszintét megvallva korábban próbálkoztam már ezzel az egyszerűbb recepttel, ám nem sikerült egyik sem. Ez volt az utolsó, hogy esélyt adtam neki. Talán az utóbbi időkben szerzett tapasztalatnak köszönhetően ez zseniális lett, mind egy szálig elfogyott. Házi sajtkrémmel, de még lekvárral is nagyon jól működik.

És így varázsoltam a sörből kenyeret.

Annyira rosszak a lakásban a fények, hogy végül kivittem az udvarra és a füvön fényképeztem le…ez van, még mindig nem léptem szintet az ételfotózásban.

kenyer 02

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Powered by WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: