Kókusztejes barackkrémleves karamellizált almával

Ez a leves onnan indult, hogy egyrészt nagyon meleg van idén nyáron is, és csak a hideget kívánom, másrészt meg volt a hűtőben egy csomó barack, amivel valamit kezdeni kellett. Csupasz barackról van szó, valahol kopasznak is mondják, nálam így maradt meg az agyam szoftverében. Kókusztej mindig van a hűtőben, így igazból adott volt, hogy ebből akkor egy könnyed nyári leves lesz.

Amit én használtam:

  • 1,2kg barack (őszi, vagy csupasz, mindegy)
  • 6dl növényi tej (rizs, kókusz, mandula…)
  • 12dkg cukor
  • fahéj
  • lime, vagy citromlé
  • só és bors
  • 2db alma
  • víz

A barackot kockára vágom, mivel csupasz barackot használtam, így ezt most nem pucoltam külön meg. Őszibarack esetében érdemes eltávolítani a héját. Fogok egy nagyobb edényt, amiben kb 2dl vizet felrakok forralni 10dkg cukorral. Amikor már forr, mehet bele a fahéj (olyan fél teáskanálnyi), majd mehet hozzá a felkockázott barack és a növényi tej is. Hagyom, hogy felforrjon és utána még 10 percig főzöm. Pici só és bors is mehet bele, ettől lesz pikánsabb. Utána fogok egy botmixert és pürésítem az egészet. Lime, vagy citromlevet adok még hozzá, hogy a barack édes ízét kompenzáljam egy kis fanyar ízvilággal. Én az egész lábast hideg vízbe raktam hűlni, utána meg be a hűtőbe.

Betétnek karamellizált almát csináltam. Az almát hámozom és felkockázom. Egy serpenyőbe rakok 2dkg cukrot és 4 evőkanál vizet. Amikor már barnul a cukor, mehet bele az alma és óvatosan keverve közepes lángon 4-5 perc alatt karamellizálom, vagy amikor már szép barna nem lesz az alma.

Mindenképp érdemes ebben a nagy melegben ilyen levest enni, mert amellett, hogy tele van vitaminnal, nagyon jó azokra a napokra, amikor verejtékező homlokkal ülve a tetőtéri lakásban már nem tudod, hogy kínodban mit is egyél.

20615263_1796954683653436_1648835981_o.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Powered by WordPress.com.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: